Esztétikai fogászat

Természetes vágyunk a szépség, az esztétikus külső és mosoly. Sőt ma már egyre erőteljesebb elvárás is velünk szemben a munkahelyünkön vagy ismerőseink körében. Az igényesség egyik szimbólumává vált fogaink hiánytalansága, épsége és szépsége. A jó hír az, hogy az esztétikai beavatkozások ma már bárki számára elérhetőek és megfizethetőek.

Esztétikai fogászat

Szép, természetes mosoly – eredeti, ép fogsor
  • Az esztétikai fogászat azzal az igénnyel végzi a kezeléseket (tömések, inlay, onlay, héj, korona, híd), hogy a restauráció minél inkább utánozza a természetes fogak harmonikus esztétikáját, illetve az egyéni hibákat, eltéréseket javítsa, optimalizálja.
  • Dr Horváth a Magyar Esztétikai Fogászati Akadémia alapító tagja, így a Biodental rendelőkben természetes, hogy fogorvosaink minden beavatkozás során az Akadémia magas esztétikai fogászati standardjai alapján járnak el.

Mosolytervezés

Milyen a szép mosoly?
  •  mosolytervezés a fogak illetve a fogsor kialakításának tudatos – a páciens személyes adottságaiból és karakteréből kiinduló – megtervezése, megvalósítása.
  • A szép mosoly megítélése szubjektív, mégis vannak olyan, a világ minden táján érvényes szabályok, összefüggések az egyén karaktere és fogainak jellege között, melyeket felismerve és alkalmazva elérhetjük a legjobb esztétikai eredményt
  • Munkánk során figyelembe vesszük az arc formáját, az ajkak ívét, az íny lefutását és természetesen a fogak egyénre jellemző alakját. Csak ezzel a komplex szemlélettel érhetjük el a tökéletes, harmonikus mosolyt.

A Biodental Horváth Fogászat szakemberei ezzel a komplexitással tisztában vannak, és a munkájuk során megoldandó problémákat ennek megfelelően közelítik meg.

Függetlenül attól, hogy milyen kezelésről is van szó, az említett összefüggések ismerete, az arc karakterének figyelembevétele nélkülözhetetlen az optimális esztétikai eredmény eléréséhez.

  • Az esztétikai fogászat célja olyan végeredmény elérése, mely nem csak funkcionálisan, de esztétikájában is magas fokon áll.
  • Azontúl, hogy a fogorvosok gyakran szinte a semmiből építenek újjá fogakat, a megelőzésen, a szinten tartáson óriási hangsúly van.
  • A szép mosoly, a mindig esztétikus fogazat elővigyázatossággal, áldozatos odafigyeléssel tartható fenn.
De mi is az esztétikai fogászat?
  • Praktikusan ide tartozik minden a gyökérkezeléstől a tömésen át egészen implantációig. Leglátványosabb kezelések alkalmával régi töméseket cserélnek a fogorvosok esztétikus, fehér kompozit tömésekre.
  • Még látványosabb eredménnyel jár hiányos fogak pótlása híddal vagy koronával. Az esztétika jegyében a természethű megoldásokat támogatjuk. Bár elérhető hagyományos fémkerámia fogpótlás, az esetek többségében jobb és mindenképpen szebb megoldást jelent a cirkónium vagy préskerámia fogpótlás alkalmazása. Ezeknek a technológiáknak köszönhetően pótlás nagyon hasonlít majd a természetes foghoz.
  • Az esztétikai fogászat egyik legjellegzetesebb alkalmazási területe a héjak használata. Ez a lencse vékonyságú, finoman kialakított procelán héj tökéletesen természethű, így alkalmas a kisebb mértékű korrekciók, esztétikai változtatások, finomítások kivitelezéséhez.
    Vékonysága okán kevéssé terheli meg a fogakat, és akár évtizedekig megoldás jelenthet. Alkalmazása hátterében nem mindig – bár jelentős mértékben- a hiúság áll, gyakran indokolt a használata. Kisebb rések, formai eltérések, aszimmetriák vagy felszíni elszíneződés okozta esztétikai problémák orvoslására kitűnő megoldás. A végeredmény pedig egy harmonikus, természethű káprázatos mosoly.

Írjon nekünk!

Ha kérdése merülne fel valamely problémájával, vagy kezeléssel kapcsolatban. Vagy ha időpontot szeretne kérni, megteheti az alábbi űrlap kitöltésével, vagy keressen minket elérhetőségeink egyikén!

    Elolvastam és elfogadom az Adatvédelmi Tájékoztatóban leírtakat.
    https://biodental-horvath.hu/wp-content/uploads/2020/12/irjon-nekunk2.jpg

    További
    Kezeléseink

    https://biodental-horvath.hu/wp-content/uploads/2020/01/portfolio_07.jpg

    Fogpótlások

    Letört, rossz fogait pótolná, vagy csak természetesebb, esztétikusabb fogakra vágyik? Mindenre kínálunk megoldást.

    https://biodental-horvath.hu/wp-content/uploads/2020/02/background_career.jpg

    Fogbeültetés

    Hiányzó fogak pótlása erős, funkcionális és esztétikus fogakkal, három évtized tapasztalatával.

    https://biodental-horvath.hu/wp-content/uploads/2020/12/post_01.jpg

    Fogmegtartó kezelések

    Tömések, gyökérkezelések precíz és fájdalommentes eljárásokkal.

    https://biodental-horvath.hu/wp-content/uploads/2020/12/post_06.jpg

    Esztétikai fogászat

    Ha szebbre vágyik: Mosolytervezéstől a tökéletes, egészséges mosolyig.

    https://biodental-horvath.hu/wp-content/uploads/2020/01/home-services-4.jpg

    Fogszabályozás

    Hogy ne csak szép legyen: harapási rendellenességek kezelése, szabályos fogak gyerekeknek és felnőtteknek.

    Nyitvatartás

    Hétfő: 9.00 – 19.00
    Kedd: 9.00 – 19.00
    Szerda: 9.00 – 19.00
    Csütörtök: 9.00 – 19.00
    Péntek: 9.00 – 19.00
    Szombat: zárva
    Vasárnap: zárva

    Kövessen minket!

    1993 – 2023 Biodental Horváth Fogászat

    1993 – 2023 Biodental Horváth

    A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

    A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

    Bezárás